Blogolj!

EJHA: Sorosékhoz kapcsolható magánhálózat az iskolai LMBT-propaganda terjesztése érdekében?


Soros György amerikai üzletember alapítványi hálózatának tevékenysége, illetve az ahhoz lazábban kapcsolódó csoportosulások, szervezetek működése kapcsán külön érdemes szólni egy a propagandatevékenység szempontjából valóban sérülékenynek, kiszolgáltatottnak számító társadalmi rétegről, a gyermek- és kiskorúak (18 év alattiak) érintett csoportjairól.

Az elmúlt időszakban széles körű publicitást kapott, legutóbb a Magyar Nemzet írt róla, hogy az Emberi Jogi Nevelők Hálózata (EJHA) a többek között az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek, azaz szexuális és nemi kisebbségek) közösségéről szóló, alsó tagozatos iskolásoknak szánt mesekönyvhöz szánt foglalkozásokkal – egy mesekönyvhöz szánt iskolai oktatási tervként – szeretne propagandisztikus „ismeretterjesztést” a magyar kiskorú gyermekek körében. A „Meseország mindenkié” c. mesegyűjtemény 17 meséjéhez készített foglalkozásterveket Botzheim György, Lőrincz Noémi, Sztanka Mónika, az Emberi Jogi Nevelők Hálózatának (EJHA) tagjai írták. Az EJHA önmeghatározása szerint: „az emberi jogok érvényesüléséért tenni akaró, az oktatás/nevelés területén aktív magánszemélyekből” összeállt szerveződés. A hálózat tevékenysége négy évvel ezelőtt egy Facebook-csoport létrehozásával indult el, a hasonló gondolkodásúak együttműködése és az információáramlás elősegítése érdekében.

A hazai Soros-brigád élcsapatai és az Európa Tanács magyarországi lerakata, az „Európai Ifjúsági Központ” között szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. A diplomácia védelem alá eső területen képzéseket, összejöveteleket és kormánypártiként nehezen címkézhető szeánszokat tartottak augusztusban a Soros-párti álcivilekhívtuk fel a figyelmet még egy 2018-as anyagunkban.

Az oktatási terv ötleteket, javaslatokat foglal magában ahhoz, hogy miként lehet az LMBT-mesekönyvben található történeteket, sztorikat feldolgozni osztályszinten, iskolai keretek között. A kötet írásaiban ismert mesék újraírt változatai szerepelnek olyan hősökkel, akik – a terv készítői szerint – valamely „stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak”. A gyűjtemény hősei között megtalálható például a roma Pöttöm Panna, a meleg Hamupipőke, a sárkányölő pincérlány, a háromfülű nyúl, s mélyszegény körülmények közül, bántalmazó családból érkezett és örökbefogadott gyermekhősök.

Szeptember elején megírtuk: Nincs változás: Sorosék a gyerekek körül ólálkodnak Budapesten

A „Meseország Mindenkié” és az oktatási terv részben manipulál is, amikor összemossa a szexuális devianciákat a fogyatékkal élők kihívásaival, illetve azáltal is, hogy például egy vendéglátóipari foglalkozást egy lapra helyez teljesen más jellegű és súlyú problémákkal küzdő társadalmi csoportok élethelyzeteivel. A mesekönyv készítői egyértelműen bizonyos fennálló alapvető társadalmi normák, erkölcsök megtörésére irányuló káros tevékenységet folytatnak, és nem csak a homoszexuálitás vagy transzneműség propagálásának ügyében. Például akár nemzetbiztonsági kockázatokat is hordozhat a kiskorú magyar gyermekeknek a migránsok „jogaira” történő érzékenyítése. A mesekönyv-kiadványnál még nagyobb problémát jelent természetesen az annak tartalmát magukba integráló oktatási tervek gyakorlati megvalósítása a kiskorúak körében.

A gyermekekre káros hazai propagandában közreműködők között van például a Hintalovon Alapítvány is, amelynek tevékenysége jól idekapcsolható. Az alapítvány programjaiban közvetlenül vesznek részt gyerekek, saját szemléletbeli alapvetésük szerint pedig: „egyetlen gyerek esetében is képviselni és védeni kell a gyerekjogokat”. Ezért dolgozták ki például a YELON programot, amely annak egyik régebbi ismertetése szerint: „egy szexedukációs információs- és segélyszolgáltatás, ráadásul honlapjuk idén elnyerte a társadalmi- és civil szervezetek kategóriában 2017. legjobb honlapjának járó díját”.

A már említett EJHA egy mintegy 600 fős, zárt hálózati Facebook-csoportot is működtet, amely csoport önmeghatározása szerint azért jött létre, hogy az információáramlást és az együttműködést is segítse a hazai „emberi jogi, demokratikus állampolgári és/vagy globális neveléssel foglalkozó szakemberek és szervezetek között” (a Facebookról az EJHA Alapszabályának megismeréséhez már hozzáférést kell kérni).

Az EJHA – Emberi Jogi Nevelők Hálózata 2019. október 12-re országos konferenciát szervezett az Amnesty International Magyarországgal együttműködve, közel száz résztvevővel a Budapesti Európai Ifjúsági Központban. Ugyancsak a hálózat Soros-kapcsolódását jelzi, hogy az  EJHA I. országos konferenciáján (ugyanazon a helyszínen, 2018. szeptember 23-án) többórás szakmai műhelyt szerveztek arról, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) MONDO címmel kártyajátékot fejlesztett, amely fogyatékossággal élő gyermekek és társaik számára mutatja be azokat a veszélyhelyzeteket, amelyekben sérülhetnek a jogaik. (Ennek témájában nem is lenne kivetnivaló, azonban a teljesen eltérő jellegű dolgok együtt tálalása legfőképpen a gyermek gondolkodásában akár zavarokat is keletkeztethet, a felnőttekéhez képest több tekintetben még kevésbé érett, illetve tudatos azonosító és megkülönböztető képességük miatt. Az a hamis emberjogizmus, amely összemossa a dolgokat egymással, a szükséges logikát is nélkülözi.)

Ugyanezen a 2018. szeptemberi 23-i konferencián külön műhelyt szerveztek arról, hogy a világháború 1945-ös lezárulta után „meghatározóvá vált emberi jogi diskurzust, egyes alapértékei, és azok univerzalitása kapcsán is egyre erősebb támadások érik”. Szó esett itt a politikai korrektség mibenlétéről, illetve annak szükségességéről, hogy mely „dogmákat” lehet érdemes felülvizsgálni. „Mit tehetünk?” – tette fel kérdését a műhelyvezető, Bernáth Gábor kommunikációs szakértő, médiakutató, egyben liberális kisebbségi jogvédő, aki többek között az egykori SZDSZ-es (1990 előtt: az ún. demokratikus ellenzékhez) köthető, balliberális Beszélőben – 2011-ben – jelentette meg „Bulvár. A média romaképének változása” című, Messing Verával közösen végzett tartalomelemzését.

A közösség filmes propagandát is folytat az emberjogizmusról: például a „Folyt.köv.” c. film az emberi jogi neveléshez nyújt „izgalmas formát”, amely „szórakoztató”, a film kapcsán „remek közvetítő, beszélgetést beindító eszköznek” nevezve a mozgóképi ismeretterjesztést. A műhely vezetői között voltak: Csóti-Gyapjas Dóra és Balla Gábor, az Erasmus+ nívódíjas LAWrider projekt, Gyureskó Enikő és Teszler Tamás, az Iskola Verzió, Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében.

A „Civil Kurázsi – Tabuk nélkül” című események online elérhető ismertetése kapcsán szó esik a „civil szervezetek” (a TASZ vagy Amnesty esete is jól mutatja, hogy többnyire Soros György alapítványi hálózata által finanszírozott NGO-k) bevonásáról is, amely világossá teszi azt is, hogy itt egy mélyreható társadalmi tudatformálás a legfőbb cél. Érzékenyítő és csapatépítő foglalkozásokat szerveznek iskolák, cégek számára; vállalati CSR programok, egy külön kiadványban szereplő szervezetek programjai, külön és együtt is, meghívással iskolai és céges rendezvényekre. Az érzékenyítő foglalkozásokban és játékokban érintett témák tárgykörében megtalálhatjuk a nemzeti és etnikai kisebbségeket, a bevándorlókat, a menedékkérőket, az egészségkárosodott embereket, a kor vagy nem szerinti kisebbségi csoportokat és egyéb kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportokat.

Az érzékenyítő foglalkozásokon érintett témák túlnyomó többsége egyértelműen jelzi, hogy az „emberi jogi nevelők” tevékenységükkel valójában maguk is a Soros-hálózat részei, akik a magyar Alaptörvény szellemével sem teljesen konform tudatformáló, a kiskorúak lelki egészségére nézve is veszélyes tevékenységet fejtenek ki a szakmainak és oktatási célúnak beállított tanterveikkel és foglalkozásaikkal.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/101120/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?