Blogolj!

Újabb hisztéria Louisvilleben: „önbíráskodás” és „védelmi pénz szedés”


A napokban a már közismert Black Lives Matter (BLM) tagjai „társadalmi igazságot” és „fekete felszabadítást” követelve támadtak rá egy vendéglő tulajdonosra Louisville-ben. Az egészen hajmeresztő követelések között olyan is fellelhető miszerint pénzzel kell támogatni a nem fehér vezetésű szervezeteket. Ahogy megszokhattuk a balliberális oldaltól a sokszínűség vagy a szabadság értelmezése csak egyoldalú lehet, és mindenképpen csak számukra kedvező. Ugyanakkor, ha bárki is megkérdőjelezi ennek helyességét, rögtön rasszistának vagy homofóbnak bélyegzik.

A BLM egyik társszervezete, az Occupy Nulu poszterekkel és követelésekkel árasztotta el Lousiville belvárosi és kereskedelmi kerületében (Nulu) található cégeket. Egyenesen olyan neo-marxista vádakkal támadják az ott gazdálkodókat miszerint a dzsentrifikáció miatt ellehetetlenítették az alacsony keresetű, többnyire fekete közösségek megélhetését. Sőt olyanokat állítanak miszerint a fekete közösségeknek el kell takarodniuk a kerületből, ha a fehér gazdag emberek lehetőséget látnak a pénz csinálásra.

Ilyen állításokkal jó pár évtizeddel találkoztunk utoljára és azt hihettük, hogy vége. Ezzel szemben egyesek vérszemet kapva provokálják a közvéleményt óriási káoszba lökve a társadalmat. De kinek éri ez meg? Jól sejtjük, egyedül a sorosista balliberális oldalnak, amiről az elmúlt időszakban már számtalan helyen olvashattunk. Ennek nyilvánvaló példája, hogy Soros György alapítványa nemrég jelentette be, hogy 220 millió dollárral, közel 65 milliárd forinttal támogatja a „rasszizmus elleni küzdelmet".

Úgy látszik Soros bérencei a küzdelmet szó szerint értik és képesek felforgatni városrészeket is a „nemes cél” érdekében.

Na de nézzük pontosan mit is követelnek Soros katonái a kerületben található vállalkozásoktól:

  • A személyzet (vezetőséget beleértve) 23% legyen fekete, sőt a vállalkozók meg kell fogadják, hogy ez a szám nőni fog
  • A beszerzett áruk 23% fekete kereskedőktől kell származzon vagy
  • A bevétel 1.5%-át havonta egy feketéket támogató szervezetnek kell utalni
  • A cég vállalja, hogy összes alkalmazottját kötelező képzésre küldi (saját költségén) ahol a sokszínűségről és befogadásról lehet majd tanulni
  • Az egyenruha viseletének betiltása (dress code), amely eddig is különbséget sugallt a beosztott és tulajdonos között
  • Ki kell függeszteni a BLM által előre megírt fekete közösséget és a mozgalmat támogató nyilatkozatot

Ezzel párhuzamosan a BLM közösség rendszeresen fogja ellenőrizni a vállalkozásokat, és amennyiben nem felelnek meg a feltételeknek, jön az „önbíráskodás”:

  • Csökkentik és jelentik a Faji Index Számot (egy bizonyos sokszínűségű mutató) a megfelelő helyen
  • A közösségi média minden csatornáján szétkürtölik a „nem megfelelés” tényét
  • Bojkottálják a vállalkozást, sőt erre hívják fel a közvéleményt is
  • Tüntetés szervezése (média bevonásával) a vállalkozás székhelyénél
  • Kitelepülés: a fekete közösség tagjai asztalokat helyeznek el a vállalkozás előtt és hasonló termékeket árulnak mint a szabályokat be nem tartó vállalkozás

Az egész történetben a leghajmeresztőbb, hogy a leírták nem távoli fejletlen ország kis városában történik, hanem a demokrácia hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban, ráadásul napjainkban. A nyugodtan nevezhető maffia módszerekről egy helyi vállalkozó is beszámolt, aki jogosan tette fel a kérdést: „Hogyan lehet az igazságtalanságot igazságtalansággal igazolni”? A dolgok odáig fajultak, hogy Martinez több napig be kellett zárja a vendéglőjét, mivel BLM tüntetők lepték el az utcákat és a fenti követeléseket lobogtatva fenyegették a tulajdonost. Az ügy pikantériája, hogy Martinez maga is kubai bevándorlók és feketék leszármazottja, de ez úgy látszik nem számít Soros elvbarátainak. Mindezek ellenére a vandáloknak is könnyen nevezhetők megkövetelik, hogy Martinez is részt vegyen a sokszínűséget pártoló képzéseken. Nem meglepő módon az e fajta képzéseket baloldali és a Demokrata Párthoz közeli szervezetek rendeznek

Összeségében elmondható, hogy a balliberális oldalon nemcsak itthon, de a demokrácia és szabadság hazájában is elgurult a gyógyszer. A Soros György által is nyíltan támogatott szervezetek maffia módszereket bevetve képesek vállalkozásokat tönkre tenni, nem riadva vissza az igazságtalanságokon alapuló provokációktól sem. Ez is újabb bizonyítéka, hogy mennyire káros bármilyen olyan kezdeményezés, ahol Soros György neve (ha közvetve is) felmerül.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/98690/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?