Blogolj!

Soros alapítványa orbánozva őrjöng az Index miatt


Ahogy azt a Pesti Srácok publicistája tökéletesen megfogalmazta: Úgy múlik ki az Index, ahogyan élt: hazug módon, hisztérikusan". Természetesen a Soros-hálózat sem maradhatott ki a sivalkodásból, ők is tették a dolgukat és megpróbálták Orbán Viktorral és a jobboldallal elvitetni a balhét a valójában baloldali belháború és hisztéria miatt kidőlőt Indexért.

Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt - ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz. Forrás: Origó

A Nyílt Társadalom Alapítvány Facebook-oldalán Sorosék úgy írtak az Index baloldali főszerkesztőjének, az Index baloldali elnöke általi kirúgásáról, hogy ez valójában a sajtószabadság magyarországi leépülésének újabb példája. És természetesen mindez Orbán Viktor miniszterelnökségének idején történhetett meg. Agybaj!

A Soros-féle alapítvány kommunikációs emberei ráadásul a Brüsszelből is pénzelt, migránssimogató Euronews propagandapportál cikkét mellékelték véleményük / parancsuk? mellé. (Az Euronews "független és objektív" szerkesztési elveiről nemrég Varga Judit miniszter asszony is kénytelen volt lerántani a leplet, a tanulságos olvasmány ide kattintva érhető el.)

Mi most annyit üzenünk Soroséknak és a Brüsszelből pénzelt propagandistáknak, hogy legközelebb azalábbiakhoz hasonló tényeket se hallgassák el, kivéve ha továbbra is nyílt manipulációra törekszenek:

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/98297/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?