Blogolj!

Soros chilei elvtársa készít jelentést a „rendszerszintű rasszizmusról”


George Floyd haláláért végső soron az európaiak a felelősek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) szerint. A testület legutóbbi ülését követően kiadott közleményben többek között az alábbi, zavaros vádaskodás áll:

„A történtek gyökereit azokban a gyarmati intézményekben találhatjuk meg, amelyeket történelmileg Európa vezetett be Afrikában, hogy tartósítsa a marginalizációt, a társadalmi kirekesztést és a gazdasági egyenlőségeket, vélték a felszólalók. Mivel a rendszerszintű rasszizmus a gyarmatosítás és a rabszolgaság következménye, ahhoz, hogy harcoljunk ellene, a kiváltó okait is jobban meg kell ismernünk.”

E „jobb megismerés” jegyében a tanács elrendelte egy jelentés összeállítását az afrikai származású emberek ellen megnyilvánuló, „rendszerszintű rasszizmusról” – tehát nem arról, hogy létezik-e egyáltalán ilyen, hanem arról, hogy mi mindenre lehet ráhúzni a „rendszerszintű rasszizmus” bélyegét –, az elkészítését pedig Michelle Bachelet-re, az ENSZ emberi jogi főbiztosára bízták.

Michelle Bachelet már chilei elnökként is fontos volt Sorosnak

Az ülést megelőzően a Soros-hálózat általános mozgósításba kezdett, hogy minél nagyobb nyomást gyakorolhasson a döntéshozókra. Ebben ismét fontos szerep jutott a portálunk által korábban már bemutatott Avaaz-nak.

Mint ismert, a hazai választásokon is kipróbált Avaaz nem más, mint Soros egyik legkiterjedtebb aktivista hálózata, amely körülbelül 60 millió ember elérésére képes világszerte.

A szervezet egyik alapítója, Tom Perriello 2018 óta a milliárdos Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának programigazgatója, egy másik vezető, Eli Pariser pedig, aki a Soros-egyetem testvérintézményében, az amerikai Bard College-ban diplomázott, az OSF tanácsadója. Pariser az Avaaz másik társalapítójához, Ricken Patelhez hasonlóan két, Soros György által is finanszírozott szervezetnél, a J Street politikai lobbicsoportnál és a MoveOn.orgnál is dolgozott az Avaaz előtt, illetve azzal párhuzamosan. Patel mindemellett az ENSZ, valamint a Gates és a Rockefeller Alapítványok tanácsadója. A szintén avaazos Tom Pravda pedig az EU-é, míg Andrea Woodhouse a Ford Alapítvány mellett tölt be hasonló pozíciót.

Az Avaaz az UNHRC ülése előtt körülbelül egy nappal küldte ki felhívását, amiben arra szólított fel, hogy mindenki bombázza levelekkel országa külügyminisztériumát és az ENSZ-hez delegált diplomatáit, s követeljen tőlük határozott fellépést az Egyesült Államokkal szemben.

Ezzel együtt egy petíció aláírását is kérték, amelyhez mindössze egyet kell kattintani az e-mail-ben szereplő linkre – ezt kíváncsiságból kétszer is megtettük, mindkétszer jött is utána a köszönő levél, tehát egyáltalán nem biztos, hogy a támogatók száma a 2 millióhoz közelít, mint azt az Avaaz-oldala mutatja.

A levélből az is egyértelművé válik, hogy az Avaaz valójában a Trump-kormány ellen hirdetett hadjáratot, hiszen világosan kifejtik: az ENSZ elrendelheti „egy független vizsgálóbizottság felállítását, amely az Egyesült Államok rendőri brutalitását vizsgálja.” De ez kevés. „Nyomást kell gyakorolnunk kormányainkra, hogy követeljék az USA elszámoltathatóságát ezen a találkozón!” Vagyis az akció célja egy olyan állásfoglalás kierőszakolása (lett volna), amely nyíltan elítéli az Egyesült Államok kormányát a George Floyddal történtek miatt, s ezzel fegyvert ad Donald Trump demokratapárti kihívója, Joe Biden és kampánycsapata kezébe.

A Soros-hálózathoz tartozó szervezetek ugyanakkor az Emberi Jogi Tanács ülésén személyesen is képviseltették magukat. A felszólalók listáján szerepel többek között az American Civil Liberties Union, a Human Rights Watch, a Centre for Reproductive Rights, valamint az Amnesty International.  

Mindezek ellenére a testület végül nem fogadott el olyan éleshangú nyilatkozatot, mint amilyet elvártak volna tőle, de az Avaaz előre menekült, és már a levelében jelezte, hogy ha így lesz, az azért van, mert Európa és Ausztrália kapitulált Trump előtt. Ugyanakkor a tanács, mint fent említettük, egy erősen koncepciózus jelentés elkészítésére utasította az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Chile volt szocialista elnökét, Michelle Bachelet-et.

Bachelet a nyílt társadalom elkötelezett híve, radikális baloldali; 2006-ban választották Chile első női elnökévé. A választási kampányának egyik legfontosabb állomása New York, Soros Nyílt Társadalom Alapítványok-hálózatának központja volt, ahol találkozott a szervezet igazgatójával, de Soros Györggyel is.

A szűkszavú beszámoló szerint Bachelet és Soros a demokrácia és az emberi jogok érvényesüléséről, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) latin-amerikai programjairól, más nem-kormányzati szervezetek helyzetéről és Soros regionális terveiről, befektetéseiről egyeztettek.

Michelle Bachelet egyébként Trump kihívójával is jó kapcsolatot ápol, hivatali ideje alatt ugyanis Joe Bidennel együtt a „Progresszív vezetők” tagja volt, egy olyan informális szervezeté, amelyik a világ „küldetéstudattal” megáldott balliberális vezetőinek politikáját volt hivatott összehangolni a 2009-es G20 találkozó előtt.

Négy év kihagyás után, 2014-ben Bachelet ismét Chile elnöke lett. Második ciklusa alatt többek között azzal vívta ki a Soros-hálózat elismerését, hogy megváltoztatta az állampolgársági törvényt, s ezzel megkönnyítette a migránsok befogadását. A módosítás értelmében, aki Chile földjén látja meg a napvilágot, az automatikusan chilei állampolgár lesz, tehát az illegális bevándorlók gyermekei is. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a gyermek szüleit, mint egy chilei állampolgár közeli hozzátartozóit többé szinte lehetetlen kiutasítani az országból. Az OSF úgy ünnepelte ezt a döntést, mint amivel Chile az egész világnak mielőbb követendő példát szolgáltatott.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/96996/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?