Blogolj!

Soros megkezdte a kampányt az USA-ban


Soros Györgytől korántsem áll messze a választásokba való beavatkozás, sőt, előszeretettel gyakorolja is annak érdekében, hogy a neki megfelelő jelöltek nyerjenek. Szerencsére a számításai nem mindig jönnek be, ahogy hazánkban sem sikerült meghekkelnie a kampányt, úgy az USA-ban sem. Gondolhatta, próba szerencse, hátha idén bejön: novemberben ugyanis elnökválasztás lesz, és a spekuláns bizonyára mindent be fog vetni, hogy ne a jelenlegi elnök, Trump nyerjen.

Soros és hálózata rendszeresen támadja Donald Trumpot: még mindig fáj nekik, hogy 2016-ban az amerikaiak a republikánus jelöltet választották elnöknek a globalista, Soros-szövetséges Hillary Clinton helyett. Trump vele szemben nem támogatja azokat az ügyeket – abortusz, melegházasság, illegális migráció, nyílt társadalom – amik Sorosnak fontosak. Éppen ezért a spekulánsnak az az érdeke, hogy a jelenlegi elnököt idén de válasszák újra. Támadásba is lendült már januárban, a davosi Világgazdasági Fórumon: Trumpot szélhámosnak és narcisztikusnak nevezte, majd kijelentette, hogy a világ jobb hely lenne, ha nem ő lenne hatalmon. Azzal vádolja az amerikai elnököt, hogy diktátor akar lenni, és ebben csak az USA alkotmánya akadályozza. Persze, Sorostól megszokhattuk már, hogy előszeretettel hívja diktátornak azokat a vezetőket, akik nem az ő liberális világnézete szerint irányítják az országukat.

Soros még a Facebookot és annak igazgatóját, a köztudottan liberális Mark Zuckerberget is megvádolta azzal, hogy kölcsönös előnyök reményében összejátszik Trumppal, hogy újraválasszák az elnököt. És még azt mondják, hogy a Soros-hálózatot felfedők gyártanak „konspirációs teóriákat”? Na, kérem. A milliárdos szerint ezért nem tesz semmit a Facebook az álhírek terjedése ellen. Lehet, hogy az ellen nem tesz semmit, de talán azért lehet, mert a közösségi oldal cenzorait teljesen lefoglalja a jobboldali vélemények elhallgattatása. Soros ezúttal nagyon melléfogott. Viszont, attól már biztos jobban érzi magát, hogy a Facebook „legfelsőbb bíróságának” számító új testület jelentős része a Soros-hálózatból került ki.

Mindenesetre Gyuri bácsi nem bízza a véletlenre a novemberi elnökválasztás lehetséges kimenetelét, ott támadja Trumpot, ahol éri. Emiatt még márciusban reklámkampányt indított az elnök ellen, mondván, rosszul kezelte a koronavírus-járványt. A reklámokat főleg azokban az államokban sugározzák, ahol 2016-ban szoros volt a verseny a Republikánusok és a Demokraták között: első sorban ezek Florida, Michigan, Pennsylvania és Wisconsin államok.

Soros Trumphoz fűződő viszonyán bizonyára nem javított, hogy az elnök által az Egészségügyi Minisztérium szóvivőjének kinevezett Michael Caputo támadásba lendült a spekuláns ellen, mondván, Sorosnak nagyon jól jött ez a járványhelyzet, ezt használja ki politikai céljaira (erről korábban mi is írtunk).

Soros, aki állítólag a demokráciáért küzd világszerte, befolyásolni akarja a választásokat az USA-ban is. Őszintén reméljük, hogy ott sem jár sikerrel.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/95514/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?