Áder: életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat
Áder János, köztársasági elnök húsvéti beszédben szólt az országhoz, türelemre kérve honfitársait.
Blogolj!

Nemzetközi támadás Magyarország ellen a járványellenes lépések miatt


Miközben idehaza a liberális sajtó, a nyílt társadalom agitproposai és a Soros tenyeréből evő jogvédők az ellenzékkel karöltve igyekeznek aláásni a kormány tekintélyét, s veszélyeztetik ezzel a járványellenes intézkedések sikerét, külföldön – többek között – Paul Lendvai lendült támadásba Hazánk ellen. A veterán liberális a nemzetköz közvéleményt Ungarn vor der Diktatur, azaz Magyarország a diktatúra küszöbén című, az ausztriai Der Standard által közölt „elemzésével hergeli.  

Paul Lendvai épp jól érzi magát... De a cikkére az sem mentség, ha részegen írta.

Irományát a magyarokat alapvetően lenéző, a középosztályt gyávának tartó szerző két „független” szakértő citálásával kezdi a mihez tartás végett. Az egyik a magyarországi tudományos akadémia politológusa, Körösényi András, aki szerint az „Orbán-rezsim” leginkább az általa megalkotott „vezérdemokrácia” terminussal írható le. A másik Michael Ignatieff, a CEU, azaz a Soros-egyetem rektora, aki pedig Magyarországot a demokrácia látszatát magán viselő pártállamnak tartja.  

A kormány legújabb járványügyi lépésével, a rendkívüli állapot meghosszabbításával és a büntető törvénykönyv szigorításával viszont – olvasható a folytatásban – ez a látszat is elvész hamarosan, és a Nemzeti Együttműködés Rendszere nyílt diktatúrába csap át.  

Mi bizonyítja ezt? Paul Lendvai szerint például az a tény, hogy a nemzetstratégiai fontosságú vállalatoknál a víz-, gáz-, áramszolgáltatás és az élelmiszerellátás zavartalanságának biztosítása érdekében katonák jelentek meg. Sőt, katonák járőröznek egyes településeken is, segítve a rendőrök munkáját, akiknek most a bűnmegelőzés és a bűnüldözés mellett a járványügyi szabályok betartását is ellenőrizniük kell 

E ponton a helyzet drámaiságának érzékeltetése érdekében egyenesen idéz Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújából: „A létfontosságú vállalatokhoz kirendeltem a katonai törzseket, hogy ha szükség lesz a felügyelet vagy irányítás átvételére a cégeknél, akkor ott a katonák, rendőrök kéznél legyenek” – a kolumnista szerint így beszél egy „minden hájjal megkent”, egyeduralomra törekvő politikus. 

Lendvai, mint az a fentiekből látsziksajátosan viszonyul a tényekhez és a valósághoz: leginkább nem engedi befolyásolni magát általuk. De még arra is képes, hogy védelmébe vegye az álhírgyártókat és a rémhírterjesztőket, amikor a büntető törvénykönyv ellenük bevezetni tervezett szigorítását úgy mutatja be, mint a „független sajtó” felszámolásának záró akkordjátBár az ítélkezés a bíróság – sok esetben a Soros-hálózat által érzékenyített bírák – feladata Magyarországon, és ez a jövőben sem változik, az „elemző” azt hazudja, hogy a módosítás után Polt Péter legfőbb ügyész arra hivatkozva, hogy az illető álhíreket gyártott, öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthat bárkit. 

Cikke végén Paul Lendvai kísérletet tesz arra, hogy megfejtse, miért történik mindez éppen most, miért kell vészhelyzetet kihirdetni és (átmenetileg) fenntartani Magyarországon. Bár kézzelfogható válasz lehetne a világon végig söprő, emberek ezreinek életét kioltó COVID-19 okozta válsághelyzet, de ő átlát a szitán: szerinte ez az utolsó alkalma Orbán Viktornak a hatalom megtartására, mert az ellenzék tavaly ősszel annyira megerősödött, hogy 2022-ben mind a 106 egyéni választókerületben legyőzheti Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeit… 

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/92293/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?