Blogolj!

Soros szervezete szerint a rasszizmus ugyanolyan veszélyes, mint a koronavírus


Miközben Ivan Rioufol, az egyik legsikeresebb francia esszéista, a Le Figaróban írt cikkében azt fejtegeti, hogy a koronavírus, miután akadálytalanul megérkezett Kínából, szabadon kering a Soros György-féle „nyitott társadalomban", a Soros-féle Amnesty International arról közöl (ki)oktató videót egy távolkeleti hölgy főszereplésével, hogy kell a koronavírussal együtt terjedő veszélyes rasszizmusnak ellenállni.

Öt mód arra, hogy rámutass a koronavírus kapcsán a rasszizmusra

A koronavírus nem kifogás a rasszizmusra. Semmi sem az.

  1. Ismerd fel a rasszizmust!

A diszkrimináció politikai véleménybe vagy akár tréfába is képes beágyazódni, ezt nem hagyhatod.

  1. Folytass párbeszédet!

Legyél nyitott és hallgass olyan emberekre, akik tanulmányozták és tapasztalták a rasszizmust.

Ez erősíti a megértést és támogatást nyújt számodra.

  1. Mutass rá a problémára!

Hívd fel rá a figyelmet, még akkor is, ha biztonságosnak tűnik a helyzet. Mindig állj ki!

  1. Figyelj a kifejezésmódodra!

A szavak árnyékot vethetnek az emberi méltóságra, és ösztönözhetik a sztereotípiák kialakulását.

  1. Fejezd ki az elköteleződésed!

Egy olyan világot akarunk, ahol szabadon élhetünk, félelem nélkül. Rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e.

Sőt, egy másik képi anyaguk bizonyos értelemben veszélyesebbnek mutatja a faji diszkriminációt, mint az említett világjárványt.

Végül Rioufol rávilágít arra is, a koronavírusnak van egy speciális erkölcsi üzenete is: rávilágít a globalizáció által meggyengített és „megfertőzött" emberi lelkekre is, és ennek sokkal súlyosabb következményei vannak, mint a halálos koronavírusnak. A koronavírus tehát veszélyes Soros nyitott társadalom eszmerendszerére ezért szemlátomást mindent meg tesz a világjárvány szélsőliberális definiálására.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/91853/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?