Soros burkinis aktivistákat támogat Franciaországban (nemzetközi sajtószemle)

A Valeurs Actuelles arról ír a franciaországi burkini-vita kapcsán, hogy az Alliance Citoyenne támogatást kapott Soros Györgytől. A „muszlim Rosa Parks-mozgalmat" támogató egyesület ugyanis 2016-ban 80 ezer dollárt kapott az amerikai milliárdos alapítványaitól. Miután a muszlim burkini körüli vita június 23-án ismét felszínre került – egy a vitatott ruhába öltözött nőcsoport ugyanis Grenoble-ban a fürdésbe kezdett –, a az RT France feltárta, hogy a csoportot támogató Alliance Citoyenne-t Soros György pénzelte.

A Libero Quotidiano Soros György jobbkeze támadja Olaszországot: „A nem kormányzati szervezetek kriminalizálása jellemző az autoriter rezsimekre” című cikkében arról számol be, hogy Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke éles véleményének adott hangot az olasz helyzet miatt, többek között a Sea Watch migránshajó esete miatt is. Gaspard, aki korábban Barack Obama tanácsadója is volt, a La Repubblica című olasz balliberális lapnak adott interjújában az olasz kormányzat NGO-politikáját a diktatórikus rendszerekhez hasonlította; szerinte humanitárius szervezeteket kriminalizálnak, és példaként Magyarországot, Oroszországot vagy Törökországot hozta fel a Soros-szervezeti birodalom vezetője. A migráció kapcsán azt állította, hogy „ezek az illiberális kormányok” hatalmas nyomást gyakorolnak a humanitárius csoportokra mind törvényi, mind politikai szempontból.

A cikk azt is közli, hogy nem is olyan régen kiderült: a Nyílt Társadalom költségvetése tavaly 1 milliárd dollár volt, ebből az összegből pedig 10%-ot Európában, és még további 2,5%-ot Olaszországban költöttek el. Utóbbi pénzből összesen 28 nem kormányzati szervezetnek is juttattak, amelyek különösen a bevándorlókért, és elvi szinten a megkülönböztetés ellen folytatott munkában vettek részt (a teljes összeg 52%-áról van szó).

Szijjártó Péter magyar külügyminisztert szólaltatta meg az olasz ANSA hírügynökség. A magyar külügyek irányítója úgy vélte, hogy a visegrádi országoknak joguk van a legmagasabb pozíciók megszerzéséhez, mert ők nem elvesznek az EU teljesítményéből, hanem hozzáadnak ahhoz. Szijjártó az EU biztosainak kinevezésére vonatkozó elvárások kapcsán is válaszolt az ANSA-nak. Elmondta: „Fontos döntéseket fogadunk el gazdasági és biztonsági kérdésekben, amelyekkel az európai növekedés motorja lettünk.” A régió GDP-növekedési üteme kétszerese az EU átlagának, ezért „többet adunk”, és éppen ezért nem fogadhatják el, hogy egyes nyugat-európai államok csak arra számítsanak, hogy képesek kiaknázni minket, mivel „mi megnyitottuk piacainkat azon a vállalatok előtt, amelyek hatalmas nyereséget tettek szert a magyar piacon”.

A magyar külügyminiszter fontos politikai eredményként emelte ki, hogy az Olaszországgal folytatott együttműködés keretében sikerült megakadályozni a szocialista Frans Timmermans bizottsági jelöltségét, „aminek köszönhetően sikerült megakadályoznunk egy sor, Soros Györgyhöz köthető ember kinevezését is”.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/76014/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?