Soros „antiszemita nők menetével” akarja megbuktatni Trumpot?


Idén is néhány ezren tüntettek a Trump kormányzat ellen az amerikai fővárosban a harmadik alkalommal megrendezett Nők menetén, amelynek apropóját az elnök két éve történt beiktatása adta.

A magyarországi Tett és Védelem Alapítvány szerint a mozgalom egyik kiemelkedő alakja, Linda Sarsour, interszekcionalista feminista, valamint a washingtoni Nők Menetének egyik fő szervezője, aki nyíltan támogat ”becsületgyilkosságokat” illetve női nemi szerv csonkítást elfogadó Izrael-ellenes muszlim szervezeteket.

De botrányt okozott megjelenésével az ismert televíziós személyiség Tamika Mallory is, az Iszlám Nemzete nevű csoport Louis Farrakhan nevű vezetőjének egyik méltatója, miközben Farrakhan zsidóellenes és homofób nézetei az USA-ban széles körben ismertek.

Mindeközben persze a brit Guardian úgy tartja számon a „Nők Washingtoni Menete” rendezvényt, mint „spontán” akciókat a nők jogaiért. Egy másik liberális médium, a Vox, „hatalmas, spontán szerveződő mozgalmat” emleget a felvonulások mögött. Honlapján, a felvonulás szervezői mint „alulról szerveződő kezdeményezést” reklámozzák művüket, „független” szervezőkkel.

Asra Q. Nomani Wall Street Journal-riportere szerint ez egy olyan ötlet, amelyet ő, liberális feminista, magáévá tehetne. De tudom – írja egyik esszéjében –, hogy a felvonulás szervezői nem beszélnek a valóságról: a menet ténylegesen nem „nők menete”. Ez egy menet olyan nőknek, akik Trump-ellenesek.

A mozgalom finanszírozása kapcsán elmerülhetünk a milliárdos Soros György és az ő Open Society-filantrópiájának dokumentumaiban, és feltehetjük a kérdést: vajon mi a kapcsolat Hillary Clinton egyik legnagyobb adományozója és a „Nők Menete” között?

A válasz: sok.

A Google Dokumentumok alapján kiderül – Soros finanszírozott, illetve szoros kapcsolatot tartott fenn legalább 56 felvonulási partnerrel, beleértve olyan „kulcsfontosságú partnereket” is, mint a Planned Parenthood, amely ellenzi Trump abortuszellenes politikáját, valamint a Nemzeti Erőforrás-védelmi Tanács, amely ellenzi Trump környezetvédelmi politikáját. A további Soros-szálak a „Nők Menete” szervezeteivel a pártos MoveOn.org (amely hevesen Clinton-párti), a Nemzeti Akcióhálózat (melynek korábbi ügyvezető igazgatóját mint a felvonulás egyik társelnökét a „holnap vezetőjeként” méltatta Obama vezető tanácsadója, Valerie Jarrett, egy másik tisztségviselőt pedig „a logisztika fejeként”). Egyéb Soros-támogatottak, akik „partnerek” a felvonuláson: az Amerikai Polgári Jogi Unió, az Alkotmányos Jogok Központja, az Amnesty International és a Human Rights Watch, hangsúlyozza Asra Q. Nomani.

A „Nők Menete” – amely következetesen ködösít az iszlám szélsőségesek kérdésében – partnerei közé tartozik az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR), amely nem csak terelt a szeptember 11. utáni iszlám szélsőségesség kérdésében, hanem ellenzi azokat a muzulmán reformokat, amelyek lehetővé teszik, hogy nők imavezetők lehessenek, és hogy mecsetek előtt imádkozzanak, a tisztaság szimbólumát jelentő fejkendő viselése nélkül. A partnerek közé tartozik a Déli Szegénységjogi Központ (SPLC), amely Maajid Nawaz muszlim reformert helytelenül „muzulmánellenes szélsőségesként” tüntette fel egy – a választások előtt megjelent, elfogult – jelentésében.

Hasonlóan a 2016-os elnökválasztás utáni tüntetésekhez – amelyeken szerepelt az „Öld meg Trumpot” felirat, és amelyek nem „spontának” voltak, amint arról bizonyos médiumokban is beszámoltak – a „Nők Menete” annak a stratégiai identitáspolitikának a kiterjesztése, amely fragmentálja a mai Amerikát, és egyértelműen Soros és a baloldali demokraták érdekeit szolgálja.

Képek forrása: Fox News

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/72540/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?