Már egy éve készülnek a Békemenet ellen Sorosék

Blogunk kedden tényfeltáró anyagot tett közzé, amelyben lelepleztük a magukat civilnek hazudó Soros-párti aktivistákat. A Tűzfalcsoport birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy Soros álciviljei politikai babérokra törnek. Külföldről hoznának kiképzőket és támogatókat maguk mellé, uralni akarják a közbeszédet, erődemonstrációra és sztrájkokra készülnek, valamint befolyást akarnak szerezni médiatermékek felett is. A nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumokból kiderül, hogy az álcivilek Alinsky módszereivel szerveznének tüntetéseket és utcára vinnének gimnazistákat is. Kimondott és elismert céljuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontása.

Írásunk második részben most bemutatjuk, hogy Soros ügynökei az áprilisi választást megelőző hetekben és napokban komoly provokációkra, nyílt és agresszív támadásokra készülhetnek a közszolgálati média, a jobboldali médiatermékek, és a közintézmények ellen. Kiemelt célpontjuk a több százezer embert vonzó, nemzeti elkötelezettségű békemenet, így különösen fontos, hogy a hatóságok megfelelő figyelemmel kísérjék a sorosisták akciózását, valamint fontos az is, hogy a békemenet résztvevői ne üljenek fel Soros magyarországi szálláscsinálóinak, egyszerűen csak hagyják őket figyelmen kívül.

Megtervezett akciók

A Soros irányába elkötelezett álcivilek találkozóján készült fenti feljegyzések világossá teszik mindenki számára, hogy:

  • célpontnak nevezik politikai ellenfeleiket
  • kiemelt célpont számukra a kormánypárti sajtó
  • blokád alá akarják vonni a közszolgálati médiát
  • festékkel akarnak összemázolni közintézményeket
  • tüntetéseket és sztrájkokat akarnak kiprovokálni
  • el akarnak némítani televíziókat
  • le akarják zárni az egész várost [Budapestet]
  • a miniszterelnök családját sem kímélnék [a háza előtt akarnak tüntetni]
  • egyetemeket és közintézményeket akarnak elfoglalni
  • be akarnak vegyülni a békemenet tagjai közé és ott provokálni

Ahogy a kedden nyilvánosságra hozott dokumentumok, úgy a fenti is 2017 áprilisában készült. Így világos leltárt lehet készíteni azokról az akciókról, amelyek már meg is valósultak. Beleértve a butácskának tűnő - ám komoly balliberális médiakarriert befutott - akciókat is, mint a Soros által kitűnően megfizetett Gulyás Márton festékes akciói, a szintén sorosista Papp Réka Kinga és különböző hivatásos zenekarok által is összedobott kormányellenes dalocskák. De megemlíthetjük még a gimnazista diákok utcai demonstrációkba való bevonását és Áder János köztársasági elnök előadásainak megzavarását is.

Láthatjuk tehát, hogy eddig még meg nem valósított tervük, a békemenet megzavarása valós veszélyt jelenthet. Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a tegnapi írásunkban nyilvánosságra hozott dokumentumokban többször előkerül az erőltetett poénjairól elhíresült Kétfarkú Kutyapárt és annak vezetője is. Láss csodát, a nemzeti ünnepre szervezett ellen-békemenet szervezését pont ez a pártocska vállalta magára. Az éppen csak országos listát állítani tudó szervezet ehhez az akcióhoz olyan médiatámogatást nyert el a „haladó” sajtótól, amelynek piaci ára csillagászati méretűre rúgna.

Blogunk birtokában vannak olyan dokumentumok is, amelyek több tucat szervező nevét tartalmazzák az Aurórában tartott sorosista szeánszokról, de ezeket adatvédelmi okok miatt részletesen most nem közöljük. Annyit azonban elárulhatunk, hogy a listában feltűnik Vágó Gábor LMP-s politikus neve is. Vágó a napokban azzal került a sajtóhírekbe, hogy állítólag már magánlakásokba is szeretne migránsokat telepíteni. A korábban az Átlátszó nevű, Soros-kitartott bognál dolgozó civil / politikus / újságíró a közösségi médiában többször felhívta a figyelmet az ellen-békemenetre és LMP-s politikus létére, sokszor propagálta már a rivális Kétfarkú Kutyapárt akcióit is. Úgy látszik, a hálózat összeköt.

Ne legyen tehát kétségünk, a békemenet megzavarása és az általuk szervezett ellen-békemenet felnagyítása deklarált cél és a jelek szerint formálódó akció is egyben.

Akik még veszélyben vannak

A most közölt dokumentumból látszik az is, hogy a sajtószabadságért rendszeresen aggódó sorosisták támadást intézhetnek a nemzeti elkötelezettségű média ellen is. A külföldről finanszírozott szervezetek és személyek így akarhatják befolyásolni a választási kampányt és a választás eredményeit is. A „célpontnak” nevezett ellenfeleik jobb ha tudják, ezektől a szerveződésektől semmi jóra sem számíthatnak. Célpontok és ellenségek ők Sorosék térképen. A radikálisok pedig előbb vagy utóbb ellenük is felléphetnek.

Nem dőlhetnek hátra a közintézmények és köztestületek vezetői sem, hiszen a rájuk nehezedő Soros-lobbi módszeres lesz és kitartó.

A jó öreg Alinsky szelleme

Korábbi írásunkban már beszámoltunk róla, hogy feltehetően Soros pénzén, Alinsky-módszerekkel épít hálózatot Szél Bernadett kedvenc Soros-ügynöke. Sebály Bernadett nem csak írásaink és elemzéseink, hanem a tegnap nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján is kulcsembernek tűnik a hazai Soros-hálózatban. Az általa szerkesztett kiképző könyv részletesen foglalkozik Saul Alinsky módszereivel, amelyek folyamatosan vissza is köszönnek a sorosisták által folytatott gyakorlatban. Nagyon fontos tehát, hogy a nemzeti elkötelezettségű polgárok és a magyar hatóságok semmiképpen se üljenek fel provokációiknak a választási kampányban, hiszen pontosan ez módszerük lényege és célja.

Jobb, ha április 8-ig nem felejtjük el Alinsky kottáját és felkészülten, higgadtan várjuk a módszer egyre nyíltabb bevetését:

  • Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel.
  • Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén.
  • Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre.
  • Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el.
  • A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere.
  • Az a jó taktika, amit élveznek az embereid.
  • Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik.
  • Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel.
  • A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog.
  • Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni.
  • A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva.
  • Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld.

A fenti alapelvek részletesebb ismertetése ide kattintva olvasható el.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/49831/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?