Soros pénzén, Alinsky-módszerekkel épít hálózatot Szél Bernadett kedvenc Soros-ügynöke?


Az elmúlt napokban jelentős visszhangot kapott, hogy Szél Bernadett és az LMP rendkívül szorosan kötődik a Soros György által pénzelt és fenntartott nemzetközi hálózathoz. Blogunk, a Tűzfalcsoport pedig arra derített fényt, hogy a Soros-hálózat egyik állócsillaga, Sebály Bernadett és az LMP-s Szél Bernadett ezer szálon kötődhetnek egymáshoz. (Korábbi írásaink IDE és IDE kattintva olvashatóak el.)

A Sebály Bernadett körül kialakult helyzet védhetetlenségét jól mutatja, hogy az LMP Reflektor nevű revolvermédiája külön cikkben próbálta tisztára mosdatni Sebályt és gittegyletét, úgy beállítva a Soros párti aktivistákat, mintha azok csak jóságos, a hajléktalan emberekért tenni akaró személyek lennének. Közben persze ügyesen kikerülték, elhallgatták az aktivisták migrációt pártoló tevékenységét és azok MIGSZOL-os kapcsolódásait.

Szél Bernadett a szélsőségesen migránspárti MIGSZOL tüntetésén

A Tűzfalcsoport kutatásai azonban újabb kellemetlen részletekre derítettek fényt Sebály Bernadett munkásságával kapcsolatban.

Könyvbemutató: Furcsa helyszín, furcsa társak, furcsa közönség

2016 június 4-én a Stúdió K Színházban mutatták be a Sebály Bernadett és Vojtonovszki Bálint szerkesztésben megjelent „A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma?” című könyvet. (Mondanunk sem kell, hogy a Soros Alapítvány évkönyve szerint a Stúdió K Alapítványt számtalanszor támogatta a magyarországi Soros Alapítvány.)

A könyvbemutató Facebook-eseményét olyan közismert politikusok, aktivisták igazolták vissza, mint többek között: Vágó Gábor korábbi LMP-s, Lendvai Ildikó korábbi MSZP-s politikusok, Mocsonaki László melegjogi aktivista, vagy éppen Füzessi Károly, a Mérce nevű Soros-hű portál egyik szerkesztője.

Ahogy korábban megírtuk, Sebály Bernadett szoros és jó kapcsolatot ápol a Nyílt Társadalom Alapítványok kifizetési listáján szereplő migráció párti és Orbán ellenes szervezetekkel. Ráadásul Szél Bernadett LMP-s politikussal is közösen álltak ki az ezen szervezeteket is érintő, az átlátható működést biztosító jogszabályváltozások ellen.

A kötet másik szerkesztője, bizonyos Vojtonovszki Bálint, szintén jól ismert mozgalmár. Nemrég a magyar kormány németországi, 1956-os megemlékezését próbálta meg botrányba fullasztani, amikor néhány fős csapatával tüntetést szerveztek a Berlinbe látogató Balog Zoltán miniszter, valamint Magyarország menekültpolitikája ellen.

Vojtonovszki a HírTV-nek akkor elmondta:

„Magyarországnak az Európai Unió értékrendjéhez kell tartania magát, és hogy nevezhetjük a keleti nyitás politikájának, nevezhetjük migránsterrornak, mindegy, akkor is be kell tartania a nemzetközi egyezményeket és az emberiesség mindenkori szabályait.”

Hogy itt pontosan mit szeretett volna mondani, rejtély. Azonban az világos, hogy a migránsok simogatása fontos szerepet tölt be az életében, nem csoda, hogy az LMP számára rendkívül kellemetlen a kialakult helyzet.

A színházban szervezett eseményen Szél Bernadett barátnőjét egyébként Gulyás Márton Soros-aktivista (meg nem értett festőművész) és Törley Katalin, a poligámia harcosa és a kormány oktatáspolitikájának kérlelhetetlen kritikusa segítette gondolatainak kifejtésében. A pulpituson helyet foglalt még az a Misetics Bálint is, aki a Város Mindenkié csoport egyik aktivistája, 2011. december 23-án pedig részt vett az LMP által szervezett Parlament körüli élőlánc tüntetésen, az akkor elfogadásra kerülő új választási törvény kapcsán. (Misetics egyébként társkötet írt Sebályék könyve mellé.)

A Soroshoz köthető Humanista Mozgalmat és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületet is megjárt Szél Bernadett egyébként, 2013-ban, a Város Mindenkié kezdeményezésére törvényjavaslatot nyújtott be a szabálysértési törvény módosítása és az életvitelszerű közterületi tartózkodás büntethetőségének megszüntetése érdekében.

Alinsky szelleme

A kötetünkben szereplő Susan Stall és Randy Stoecker tanulmány a közösségszervezést a kapcsolatok szervezésének, az ügyek azonosításának, a meghatározott ügyek körüli mozgósításnak és egy hosszú életű demokratikus szervezet felépítésének a folyamataként határozza meg. A szereplők a győzelem érdekében különböző taktikákkal és támogatottságukat bizonyítva mozdítják ki a döntéshozókat a komfortzónájukból, egyezségre törekedve, és ennek érdekében szükség esetén akár a konfrontációt is felvállalva. A mozgósításban és a szervezetépítésben az ügyben érintettek kapnak szerepet, tehát nem érdekképviseletről, hanem közösségi érdekérvényesítésről beszélünk.”

[…]

„Noha a közösségszervezés megközelítését – elsősorban a közösségszervezés ikonikus alakja, az amerikai Saul Alinsky miatt – az amerikai kultúrkörhöz soroljuk, természetesen nem az „amerikaiaknak” köszönhető a jogfosztott csoportok módszeres szerveződése.”

Sebály Bernadett: A közösségszervező hatalma, Dinamó Műhely Blog

A kötet tartalmának és céljainak teljes ismertetésétől most megkíméljük az olvasókat. (Aki azonban szeretne részletesen is megismerkedni Sebály Bernadett vallomásaival, ide, ide és ide kattintva megteheti.)

Szerintünk sokkal izgalmasabb a Soros-pénzeken aktivistáskodó szerzők nyílt kiállása Alinsky módszerei mellett.

De mit is gondolt Alinsky a politikai aktivizmusról?

  1. Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.
  2. Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.
  3. Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre. Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.
  4. Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának.
  5. A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.
  6. Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár.
  7. Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik. Sose válj unalmassá. Még a radikális aktivisták is elunják magukat.
  8. Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására.
  9. A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. És amit valóságnak észlelnek, az azzá válik. A nagy szervezetek mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek fel, ami talán végtelenül távol áll az aktivista elképzeléseitől. Az eredmény az lesz, hogy a szervezetek hatalmas mennyiségű energiát és időt fognak azzal tölteni, hogy számbaveszik a legszörnyűbb következményeket. Ez könnyen megmérgezi a gondolkodást, és demoralizálja őket.
  10. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.
  11. A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva. Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára. Régi bölcsesség: ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy. Az aktivista szervezeteknek van programja, és az a stratégiájuk, hogy odaülhessenek a tárgyalóasztalhoz. Mindenképp rendelkezniük kell egy kompromisszumos megoldással.
  12. Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld. Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények.

A fentiek tudatában érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt hetek rém- és álhíreiről az LMP folyamatosan és kérlelhetetlenül próbálta lefölözni a politikai hasznot. Elég csak a meg sem történt kórházi rühösségre, a valójában be sem fogadott migránsokra, az érdektelenségbe fulladt, külföldről finanszírozott diáktüntetésekre, vagy éppen az évekig tartó várólistára kényszerített művésznő ügyére gondolni.

Jól látszik, hogy az LMP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje olyan emberekkel ápol régi és szoros viszonyt, akik nyíltan vállalják elkötelezettségüket a Soros-birodalommal és ha kell, szakirodalmat is összeállítanak az amerikai spekuláns ideológiájának terjesztése érdekében. Közösségszervezésnek gúnyolt hálózatépítésbe kezdtek és választott tisztségviselőket akarnak nyomás alá helyezni.

Mi ez, ha nem nemzetbiztonsági kockázat?

Folytatjuk…

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/47578/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?