Blogolj!

Megdöbbentő videó: Soros és Clinton kéz a kézben


Gyarmatosító üzletszerzés és burkolt kampányfinanszírozás humanitárius mázban?

A 2015-ös Clinton Cash című sikerkönyvből készült egyórás filmváltozat arra a kérdésre keresi a választ, hogy a Fehér Házat Bill Clinton 2001. januári elnöki távozása után elhagyó politikus-házaspár a következő 15 évben miként tehetett szert több mint 200 millió dollár bizonyított jövedelemre – és a film megjelenésének évében, 2016-ban közel 140 millió dolláros gyarapodásra csak 2007 óta? Mindezt úgy, hogy saját bevallásuk szerint szűkös anyagi körülmények között hagyták el Washingtont Clinton elnökségének végén. Kétes hírű külföldi politikusok és milliárdos üzletemberek a Clinton Alapítványnak, vagy személyesen a Clinton-házaspárnak hatalmas adományokat és megbízási díjakat juttatva később számukra kedvező elbánásban részesültek különböző kormányzati szervek – például a 2009–2013 között Hillary Clinton irányítása alatt álló Külügyminisztérium – részéről.

Már jóval elnöksége után, 2005-ben Bill Clinton egy kazahsztáni úton a HIV/AIDS kezelését hirdette megfizethető áron, noha az ázsiai országban kevés embert érintett ez a betegség. A humanitárius marketing mögött azonban valójában egy ipari üzletút állt, és a volt demokrata elnökkel együtt utazó kanadai pénzember, Frank Giustra cége jövedelmező részesedéshez juthatott a kazah uránérc-bányászatban, majd az eredetileg teljesen más profilú vállalat globális szinten is az uránipar egyik befolyásos szereplője lett. A Giusta-cég később az orosz Roszatom tulajdonába került, és vele együtt az amerikai urántartalékok tekintélyes hányada is orosz kézre került. Az amerikai tartalékok orosz kézre játszásában közreműködött az akkor Hillary Clinton vezette külügyi tárca bevonásával működő amerikai kormányzati bizottság is, amely beleegyezett ebbe a lépésbe. Clinton a következő években 26 alkalommal használta a bányamágnás magángépét (Giustra biztosított Clintonék afrikai adománygyűjtési kampányához is üzleti repülőgépet), és több mint 100 millió dollár összegű juttatásaival a Clinton Alapítvány (és végső soron Hillary Clinton elnöki kampányának) egyik legfontosabb adományozója lett. Giustra jelenleg tagja a Clinton Alapítvány kuratóriumának.

A WikiLeaksen kiszivárgott információk szerint például Stephen Dattels kanadai üzletember 2009-ben már a Hillary Clinton vezette külügy biztosította háttérrel szerzett bányászati jogosultságot a dél-ázsiai Bangladesben – miközben saját alapítványán keresztül, bejelentés nélkül finanszírozta Clintonék alapítványát. Dattels ugyanis annak idején Polo Resources nevű vállalatában kétmillió részvényt adott a Clinton alapítványnak, és 2009 nyarán – alig nyolc héttel később – az amerikai nagykövet nyomást gyakorolt a bangladesi kormányfőre az ügyben, hogy egy bányában – ahol a Polo Resources befektető volt – megindulhasson a külszíni fejtés.

Clintonék üzleti gátlástalansága egészen a befolyással üzérkedés gyanújáig vezeti a külső szemlélőt, és itt példaként lehet említeni Jeffrey Epstein, a pedofíliáért jogerősen elítélt milliárdos oligarcha nevét, illetve a terrorizmust támogató Szaúd-Arábiához és más Öböl menti olajmonarchiákhoz fűződő kapcsolatokat. A filmben nem igazán jelenik meg Soros, de kiegészítésként megjegyezhető, hogy a Hillary-kampány finanszírozásának kétes hátteréhez és benne a Clinton–Soros szimbiózishoz érdekes megvilágítást adott a WikiLeaksen John Podesta (Hillary Clinton kampányfőnöke) több ezer feltört e-mailjének kiszivárgása. Ezekben Soros György milliárdos neve közel 60 alkalommal jelenik meg. Soros a Washinton Times elemzése szerint összesen közel 11 millió dollárral támogatta Clinton kampányát, illetve három olyan politikai befolyásoló szervezetet (úgynevezett PAC-eket), amelyek a Clinton-kampány mellett álltak. A Clinton Alapítvány finanszírozásában egyébként mindig fontos szerephez jutottak a bevált és jól megbízható kapcsolatok a Wall Street-i világhoz, és a pénzügyi szolgáltató szektorból származó adományok ma is fontos szeletet jelentenek az alapítvány vállalati adományozóktól származó bevételein belül.

A filmből összességében kiderül, hogy tényleg kifizetődő biznisz afrikai vagy ázsiai országok ásványtartalékaiért (a kibányászásban ipari részesedésért) vagy ottan megszerezhető olajfúrási koncessziós jogokért támogatni harmadik világbeli országokat, egészen pontosan például afrikai oligarchákat, és az alapítvány-közeli üzleti szereplők számára kedves helyi hadurak és diktátorok vonatkozásában már zárójelbe kerül az emberi jogok kérdése. Mert a bányász- és energiavállalatok koncessziós jogai fontosabbnak bizonyulnak, és a film narrátora szerint mindez a 19. gyarmatosítás reminiszcenciáját idézi fel. (Például a Bill Clinton és alapítványa által agyondicsért ruandai elnök, Paul Kagame valójában fittyet hány az emberi jogokra, véres felbujtó katonai akciókat irányít a szomszédos Kongóban, gyerekkatonák tömegeinek besorozását erőlteti, és az ENSZ is emberi jogokat sértő cselekmények egész sorát írja a Clinton-díjakkal legitimálni kívánt diktátor számlájára.) A jó kormányzás és transzparencia, az energia- és regionális biztonság, a humán- és fejlesztési tanácsadás és sok más hangzatos cél persze megjelenik az alapítványi projektekben. A néha különös afrikai adományok mögött jórészt üzleti szempontok állnak, és a humanitárius máz sokszor csak elfedi a valóságot; ha úgy volt szükséges, még a Clinton-féle külügy szerint előírt etikai vizsgálatokat is kihagyták. Ennek hátteréhez röviden: a State Department (külügyminisztérium) és a Clinton Alapítvány között eredetileg született egy etikai megállapodás, amely még Hillary miniszterségének kezdetén életbe lépett. Ennek kapcsán vizsgálódott 2015-ben a sajtó, és a Wall Street Journal riportja szerint a Clinton Alapítvány még Clinton miniszteri leköszönését (2013) követően is folyamatosan elfogadott adományokat külföldi kormányoktól. A külföldi adományozóktól származó hozzájárulások – amelyeket az USA-ban mint politikai jelöltek kampányához való anyagi hozzájárulást törvényileg tiltanak – még most jelentős hányadát teszik ki az alapítvány jövedelmének.

Az afrikai bizniszeknél a film példaként említi Joe Wilson nevét, Clintonék régi barátját és politikai támogatóját (2008-ban is támogatta Hillary kampányát), aki a kilencvenes évek Bill Clinton vezette Fehér Házában afrikai ügyekkel foglalkozott. Afrikában nagyköveti pozícióban volt a 2000-es évek időszakában, és még 2007-ben az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező Jarch Capital befektetési vállalat felvette őt alelnökként. Nagykövetként kulcsszerepet játszott a vállalat növekedésében, mivel Afrikában – néha politikailag érzékeny országokban is – segítette az üzleti terjeszkedést. Például 2009 elején a Jarch egy 50 éves lízing bérletszerződést tudott kötni a háborús Dél-Szudánban, körülbelül egymillió hektáros területen. Az üzletet, amellyel a Jarch olaj- és uránjogokat szerzett, Gabriel Matippal, a Népi Felszabadítási Hadsereg nevű lázadó frakció helyettes parancsnokának fiával kötötték.

De mások is igyekeztek jelentős pénzeket juttatni háború sújtotta országokból: például a svéd bányászbefektető, Lukas Lundin kongói ügyletekkel 2007-ben 100 millió dollárt ígért a Clinton-alapítványnak. A 2006-ban szenátorként újraválasztott Hillary, aki eleinte egy a kongói biztonság és demokrácia előmozdítását segítő törvényt is támogatott, 2009-es külügyminiszteri kinevezését követően már visszatáncolt a kongói demokráciatervektől, és az országban fennálló status quo-t kezdte támogatni, hogy Lundin zavartalanul megvalósíthassa ott befektetéseit, és ily módon újabb dollármilliókhoz juthatott a Clinton-alapítvány. Vagy említhetjük a 190 milliós Nigéria velejéig korrupt olajoligarcháival köttetett deal-eket, akiket antikorrupciós erőfeszítéseikért is támogatott az amerikai kormányzat; és az általában 200 ezer dollárért beszédeket mondó Bill Clinton két beszédéért (2011, 2012) kapott összesen 1,4 millió dollárt egy a nigériai elnökhöz közel álló ottani üzletember vállalatától. Vagyis beszédenként 700 ezer dollárt, miközben a nigériaiak kétharmada kevesebb mint napi egy dollárból él. A kilencvenes években Sani Abacha, egy véreskezű diktátor vezette Nigériát, és a később Európában emiatt elítélt nagy Clinton-donor, egy Gilbert Chagoury nevű nigériai-libanoni üzletember volt Abacha segítségére abban, hogy nigériai közpénz-dollármilliárdok (összesen 4-8 milliárd dollár) jussanak ki különböző európai bankszámlákra. Az ellopott közpénzek egy része aztán elszivároghatott Clintonékhoz is „készpénz” gyanánt – legalábbis ez sejthető az elmesélt történetből. A sor vég nélkül folytatható, és a film ezt meg is teszi.

A Washington Post 2014-es vizsgálódása jól megmutatta azt, milyen jelentős átfedés volt Clinton kormányzati pozíciója (miniszteri kapcsolati hálója) és a család alapítványa között. Akadt olyan eset is (egy 500 ezer dolláros algériai adomány a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére), amely már elvileg átlépte a korábban kötött etikai megállapodás határait, és külön felülvizsgálatot kellett volna kapnia, de az etikai vizsgálatot mégsem folytatták le. A Washington Post egyébként hat olyan esetet talált a Clinton-külügyminiszterség időszakában a Clinton Alapítvány támogatása kapcsán, amelyeknél a külföldi kormányok ugyanazon a szinten tartották a juttatás mértékét, mint Clinton hivatalba lépése előtt (ezek azonban még belefértek az etikai megállapodás kereteibe). A lap későbbi nyomozása szerint a 2016-os kampány segítésére a Ready for Hillary nevű PAC-et támogató csoporthoz tartozó donorok csaknem fele juttatott legalább 10 ezer dollárnyi pénzt az alapítványnak akár személyesen, akár cégein keresztül.

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/./pages/tuzfalcsoport/contents/blog/42718/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?